
Az etetőszék közösségteremtő ereje
Az etetőszék szerepe koránt sem merül ki abban, hogy a kicsiket felemeli az asztal szintjéig. Talán valóban csak ezt teszi, de ennek olyan sok fontos és jó következménye van, amiről nem szabad megfeledkezni. Az eszköz nemcsak a táplálkozás megkönnyítésére való, hanem biztonságot és kényelmet is ad a gyereknek az étkezések során. Az ergonomikus kialakítás biztosítja, hogy a kicsi helyes testtartásban üljön, ami a gerincének és az emésztésének is jót tesz. A családi élet szempontjából pedig az etetőszék lehetővé teszi, hogy a gyerek együtt egyen a családdal, így jóval hamarabb megtalálja a helyét benne, hiszen az étkezés közbeni közös interakciók segítik a szociális készségeinek fejlődését. Ez persze messzebbre is hat: a későbbi, családon kívüli kapcsolatait is segíti. A közös étkezéseken a beszédkészsége és a kommunikációs képességei is fejlődnek.
A praktikus szempontokat se becsüljük le, hiszen a többieket látva már egészen fiatal korban megismerheti az asztali illemszabályokat is. Az együtt étkezés élményének az is a hozadéka, hogy szívesebben kóstol meg addig számára ismeretlen ételeket, és hamarabb barátkozik meg velük, hiszen a papa, a mama vagy a nagyobb testvér is jóízűen megeszi. Persze azt nem merjük állítani, hogy egy etetőszék megment minket attól, hogy a gyerek válogasson, de azt biztosan állíthatjuk, hogy enyhítheti a problémát.
A szülőket is sok bosszúságtól és plusz fáradságtól kíméli meg. Mivel a gyerek egy fix helyen ül, ráadásul a szülőnek kényelmes magasságban, ezért egyszerűbb etetni vagy segíteni neki a falatkák elkészítésében, illetve felügyelni és szemmel tartani is, hogy éppen mit csinál. Sok etetőszék kivehető tálcával rendelkezik, ami egyszerűen tisztítható, így az étkezések utáni rendrakás gyorsabb és hatékonyabb. Egyes típusok állítható magassággal készülnek, így hosszabb ideig használhatók, akár több évig is. Sőt vannak olyanok, mint például a Stokke Tripp Trapp széke, amit a gyerek felnövése után normál székként lehet tovább használni, annyira sokféleképpen állítható. Ez a variálhatóság többnyire drágábbá teszi a székeket, de a befektetés hosszú távon megtérül. Az etetőszék tehát nem csupán egy kényelmi eszköz, hanem a gyermek fejlődését és a családi élet harmonikusabbá tételét is szolgálja.