A támogatott lakáshitel

A támogatott lakáshitel alapvetően két konstrukcióval érhető el. Az egyik az otthonteremtési kamattámogatás, a másik pedig a fiataloknak és gyerekes családoknak nyújtott állami kamattámogatás. A kamattámogatott lakáshitel feltételei általánosak, azaz akármelyik hitelintézeten keresztül szeretnénk megigényelni, mindenhol ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnünk. A támogatott lakáshitel olyan konstrukció, amelynek elsődleges célja a fiatalok és nagyobb családok fészekrakásának…

A kamattámogatott lakáshitel

 A kamattámogatott lakáshitel sok hitelezőnek nyújthat segítséget. A kamattámogatott hitel azonban csak azoknak jár, akik minden előírt feltételnek megfelelnek. A feltételeket jogszabályok rögzítik, meghatározásuk nem a hitelintézet feladatkörei közé tartozik. A kamattámogatott lakáshitel jelenleg két konstrukcióval érhető el, ezek: –          otthonteremtési kamattámogatás –          fiatalok és gyerekes családoknak nyújtott állami kamattámogatás. A támogatott hitelek esetében konstrukciótól…

Támogatott hitel a tökéletes otthonért

Támogatott hitel az a hiteltípus, amelynek kamatát az állam öt éven keresztül támogatja. Általánosságban véve ezek az úgynevezett otthonteremtő hitelek, amelyek célja, hogy az adós könnyebben vásárolhasson, építhessen, bővíthessen, korszerűsíthessen. A támogatott hitelek komoly és szigorú korlátozás alá esnek, maximálisan 10 millió forintig igényelhető támogatott hitel korszerűsítésre, bővítésre, és használt építmény megvásárlására. Emellett 15 millió…